Kis-balaton – Bivaly rezervátum és Zalakaros fürdő


Kis-balaton – Bivaly rezervátum és Zalakaros fürdő

Időpont: 2024. április 13.

Utazás: autóbusszal

Találkozás: 5.45 órától a Népliget Hell Miksa sétánytól (Elnök utcával szemben, Planetárium mellett)

Indulás: 6.00 órakor
Program

Első állomásunk a Kis-Balaton Látogatóközpont, Keszthely. A látogatóközpont főbb elemei, interaktív kiállítás, egy mozifilm a Kis-Balaton élővilágáról, tanösvény a tetőn, játszótér felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.

Innen tovább utazunk a Zalakomártól nem messze fekvő Kápolnapusztára, amelynek kiemelkedő látványossága az itt található bivalyrezervátum. Itt él hazánk legnagyobb látogatható bivalycsordája. Kitáblázott sétaút vezet végig, a kicsiket állatsimogató és játszótér is várja. Az istállóban régi fotográfiák és a hagyományos bivalytartás eszközei tekinthetők meg. A fogadóépületben berendezett tárlat a Kis-Balaton gazdag élővilágát mutatja be. A fogadóépületben lehetőség van kiadványok, ajándéktárgyak, bivalyszalámi megvásárlására, illetve kávé, frissítők fogyasztására.

A rezervátumlátogatás után átbuszozunk Zalakarosra, a fürdőbe. A délutánt pihenéssel a híres Zalakarosi Gyógyfürdőben töltjük. A fürdő vize országos viszonylatban is dobogós kincs, ami Európa szerte ismert gyógyhatásáról. A zalakarosi gyógyvíz Európában is egyedülálló nátrium kloridos és hidrogén karbonátos hévíz, amely a jodid- és bromid-ion tartalma következtében a jódos-brómos, szulfid-ion tartalma miatt pedig a kénes gyógyvizek csoportjába sorolható. A víz enyhén radioaktív, metabórsav tartalma igen nagy. A gyógyvíz legjobb hatását a krónikus nőgyógyászati, a mozgásszervi és ízületi betegségek gyógyításában, az idegrendszeri-, szív- és keringési-, valamint anyagcserezavarok kezelésében fejti ki. A fürdőn két nagyrészt lehet alapvetően elkülöníteni: a különböző vízi élményeket nyújtó gyógy centrumot és élményfürdőt, melyekhez szabadtéri medencék is tartoznak, valamint a fedett termálfürdőt és a hozzátartozó termálstrandot. Mindezek mellett a fedett fürdő épületében kapott helyet a teljesen felújított gyógyászati részleg. A fürdőben különböző hőmérsékletű gyógy- és termálvizet használnak. A gyógyvízellátás több kútból történik. A 96 °C-os termálvizet gyógyászati célra alkalmazzák, míg az 53 °C-os termálvizet a strandmedencék feltöltésére. Várható visszaérkezés 21-22 óra körül. Belépők: kb. 11.500, - Ft/fő.

 

Részvételi díj: 22.990,- Ft/fő 
Akciós ár: 15.490,- Ft/fő

Fix ülőhely: 2.000,- Ft/fő

A program változtatás jogát fenntartjuk!!!

 
  Ország: Magyarország
  Régió: Nyugat-Dunántúl
  Város: Zalakaros
  Típus:
  Utazás: Busszal
  Szálláshely: Nincs
  Ellátás: Ellátás nélkül
  Utazásazonosító: 633202
Indulás: Időtartam: Ár:
 A *-gal jelölt árak csak a szállásra vonatkoznak, vagy nem tartalmaznak minden útiköltséget. Kérjük nézze meg az ajánlat részletes árinformációit.