Omán utazás repülővel

Salalah nyaralás 2024

Részletek

Álomnyaralások kedvező áron

Egzotikus utak 2024

Részletek

Csoportos tengeri hajóutak 2024

magyar idegenvezetővel

Részletek

Manchester City FC

Manchester City FC

A Manchester City Football Club az angol legfelső osztályban (Premier League) játszó manchesteri labdarúgóklub. 1880-ban alapították West Gorton (St. Marks) néven, a klub neve 1887-ben Ardwick AFC lett, mai nevét 1894-ben kapta. Háromszor nyerte meg az angol bajnokságot, négyszer volt angol kupagyőztes és egyszer a KEK-et is elnyerték. Legsikeresebb időszaka az 1960-as évek vége és az 1970-es évek eleje volt, amikor Joe Mercer menedzser csapata Malcolm Allison vezényletével számos trófeát gyűjtött be, és olyan játékosaik voltak, mint Colin Bell és Francis Lee.

Az utóbbi évtizedekben inkább a másik manchesteri klub, a Manchester United csillogott, a Manchester Cityre pedig nehéz idők jártak – 1976 óta semmilyen komoly eredményük nem volt. A mélyponton három éven belül kétszer is kiestek az 1990-es években és egy évet a bajnokság harmadik osztályában voltak kénytelenek tölteni. Azóta azonban visszakerültek a legjobb klubok osztályába. A Manchester Citynek (csakúgy mint a Manchester Unitednek) nagy hagyományos rajongótábora van: otthon több, mint negyvenezer néző előtt szoktak játszani a Etihad Stadionban. forrás wikipedia

2016/17
új edző: Pep Guardiola
Érkezett
: Ilkay Gündogan (Borussia Dortmund, 27.000.000), Nolito (Celta Vigo, 18.000.000), Olekszandr Zincsenko (FK Ufa, 2.000.000), Aaron Mooy (Melbourne City), Marlos Moreno (Atlético Nacional, 5.500.000), Leroy Sané (Schalke, 50.000.000), John Stones (Everton, 55.600.000)
Kölcsönből vissza: Florian Lejeune (Girona), Bruno Zuculini (AEK Athén), Enes Ünal (NAC Breda), Edin Dzeko (AS Roma), Jason Denayer (Galatasaray), Thomas Agyepong (Twente)
Távozott: Edin Dzeko (AS Roma, 11.000.000), Florian Lejeune (Eibar, 1.500.000), Aaron Mooy (Huddersfield), Luke Brattan (Melbourne City), Martín Demichelis (szl.), Richard Wright  (visszavonult)
Kölcsönbe: Enes Ünal (Twente), Marlos Moreno (Deportivo La Coruna)
forrás nemzetisport.hu

Teljes csapatnév Manchester City Football Club
Becenév Citizens, Kékek, City
Székhely Manchester, Anglia
Alapítva 1880 (West Gorton (St. Marks) néven)
Klubszínek világoskék, fehér
Stadion megtekintése >> Etihad Stadion

Mérkőzések

Folgalási útmutató

Ajánlatkérés